A 2022-ben megjelent The Mortuary Assistant című videójáték egyszerű munkaszimulációból teremtett rendkívül hatásos horrorélményt azzal, hogy a játékost egyedül hagyta egy halottasházban, miközben a balzsamozási feladatokat egyre különösebb természetfeletti jelenségekkel zavarta meg. Jeremiah Kipp 2026-os filmadaptációja szinte minden fontos elemet megtart az alapanyagból, a holttestek előkészítésétől a démoni megszállásig, éppen ez a hűség világít rá arra, milyen nehezen fordítható át filmre egy erőteljesen az interaktivitásra épülő horrorélmény.
A horror egyik legfontosabb sajátossága a várakozásból fakadó feszültség, vagyis annak bizonytalansága, hogy mikor töri meg valami az addigi látszólagos nyugalmat. Különösen jól működik ez akkor, ha az adott történet egyetlen zárt térben bontakozik ki, a kiszámíthatatlanság és a tehetetlenség pedig egy monoton munkafolyamathoz és annak egymást követő lépéseihez társul. Brian Clarke The Mortuary Assistant című játéka pontosan erre épít, bár
ebben az esetben már maga a szimulált munkakör is szokatlan, hiszen egy halottasházi asszisztens szerepébe kell helyezkednünk.
Rebecca első önálló éjszakai műszakját tölti a River Fields Mortuary falai között, feladata pedig a munkakörhöz mérten nem különösebben rendkívüli: holttesteket kell megvizsgálnia, rögzítenie a testeken található elváltozásokat és elvégeznie a balzsamozáshoz szükséges műveleteket. Az éjszaka előrehaladtával azonban hamar világossá válik, hogy az épületben nem csak Rebecca és a halottak tartózkodnak.
A The Mortuary Assistant egyik legnagyobb erőssége, ahogyan a munkafolyamatokat szorosan összekapcsolja a természetfeletti jelenségekkel. Egy-egy paranormális esemény után ráadásul vissza kell térni a testek preparálásához. A feladatot pedig akkor is el kell végezni, ha valami megmozdul a sötétben, egy árny jelenik meg az ajtóban vagy épp a vizsgált holttesttel történik valami.
A természetfeletti így magának a játékmenetnek a részévé válik,
és menekülés helyett néha épp meg kell fordítanunk a hullát, vagy ki kell mennünk a folyosóra, mindezt ráadásul az is nehezíti, hogy kiszámíthatatlan, milyen szörnyűségek történnek az egyes műszakok alatt. A játék ráadásul több végigjátszásra épít, Rebecca múltja és River Fields története pedig fokozatosan tárul fel, miközben a démon azonosítása, a megfelelő test kiválasztása és a rituálé elvégzése önálló játékmeneti feladatként is működik. A játékos tehát egyszerre próbálja szabályosan elvégezni a munkáját, értelmezni a természetfeletti jelenségeket és közben folyamatosan figyelni a környezetét, miközben maga kell hogy belépjen azokba a helyzetekbe, amelyektől tart.
Jeremiah Kipp 2026-os filmadaptációjának legnagyobb feladata ezért nem egyszerűen a játék történetének vagy vizuális világának reprodukálása volt, hanem annak a kiszolgáltatottság-érzésnek az újrateremtése, amelyet az alapanyag elsősorban a játékos cselekvésein keresztül ért el. A Tracee Beebe és az eredeti játék alkotója, Brian Clarke által jegyzett forgatókönyv ennek ellenére feltűnően szorosan ragaszkodik a forráshoz. Rebecca Owens (Willa Holland) ugyanúgy a River Fields Mortuary falai között találja magát, Raymond Delver (Paul Sparks) pedig a játékból is ismert mentorfiguraként vezeti be a halottasházi munka rejtelmeibe.
Az adaptáció hűsége leginkább a halottasházi jelenetekben válik előnyére,
mivel a holttestek vizsgálata és preparálása a film látványvilágának meghatározó részévé válik. A praktikus effektek pedig olyan fizikai közvetlenséget teremtenek, amelyre a videójáték kevésbé képes. Kipp ráadásul a River Fields zárt tereit is hatásosan használja: a háttérben feltűnő mozgások, ajtónyílások és a holttestek apró változásai akkor működnek a legjobban, amikor csak bizonytalanságot keltenek, és nem mutatják meg egyértelműen a fenyegetést.
Amikor viszont a film a játékmenet szerkezetéhez is ilyen szorosan ragaszkodik, már számos probléma előkerül. A testek vizsgálata, majd a démoni jelek keresése és az entitás azonosítása játék közben konkrét feladatokat jelentenek, a filmben azonban mindez szükségszerűen passzívvá válik. Rebecca egyik helyiségből a másikba jár, tárgyakat és szimbólumokat keres, miközben a néző csupán megfigyelője a folyamatnak. Vagyis
ami az eredetiben folyamatos figyelmet követel és feszültséget teremt, az a vásznon ismétlődő feladatsorrá válik.
Kipp filmje így pontosan reprodukálja, mi történik a játékban, de kevésbé sikeresen adja vissza, miért félelmetes mindezt saját kezűleg végrehajtani. Az interaktivitás elvesztése a természetfeletti jelenségeket is gyengíti. A játékban a periférián megjelenő alakok azért különösen hatásosak, mert maga a játékos irányítja a látómezőt, így sosem lehet biztos benne, hogy mindent észrevett-e. A film viszont többnyire a Rebecca mögötti sötét terekkel érzékelteti a közelgő fenyegetést. A kezdeti visszafogottságot ráadásul egyre több közvetlen démoni megjelenés és jumpscare váltja fel, ami fokozatosan kiszámíthatóbbá teszi a látottakat.
Rebecca története szintén átalakul a médiumváltással. Míg a játékban múltja több műszakon keresztül, fokozatosan bontakozik ki, a film jóval közvetlenebbül helyezi előtérbe függőségét és családi traumáit. Ez alapvetően logikus változtatás, hiszen egy filmnek önálló motivációkkal és érzelmi konfliktussal rendelkező főhősre van szüksége. Willa Holland alakítása pedig megfelelő személyes súlyt ad Rebeccának. A történet explicitebbé válásával ugyanakkor a karakter veszít valamennyit abból a rejtélyességből, amely a játékban körülvette.
Hasonló nehézséget jelent a démonológia átültetése is.
Az eredetiben a rítusok és entitások megismerése maga is a játékmenet része, Rebecca és River Fields történetének teljesebb feltárása pedig több végigjátszást igényel. A filmnek azonban mindezt egyetlen történetben kell elmagyaráznia. A szimbólumok és a megszállás szabályai ezért könnyen túl sok információt jelentenek annak, aki nem ismeri az alapanyagot. Paul Sparks Raymondja fontos szerepet kap ezen információk közvetítésében. Visszafogott alakítása pedig jól illik a figura tárgyilagosságához, karaktere azonban emiatt gyakran inkább az expozíció eszközévé válik.
Összességében a The Mortuary Assistant filmváltozata leginkább akkor működik, amikor nem egyszerűen reprodukálni próbálja a játék ismert elemeit, hanem saját filmes eszközökkel teremti újra annak nyomasztó atmoszféráját. Ami az eredetiben a játékos cselekvésein, figyelmén és kiszolgáltatottságán keresztül válik félelmetessé, az filmen könnyen repetitív feladatsorrá vagy kiszámítható ijesztgetéssé alakul.
Kipp adaptációjának legnagyobb problémája tehát nem az, hogy eltávolodik Brian Clarke játékától,
hanem az, hogy bizonyos pontokon nem távolodik el tőle eléggé. A The Mortuary Assistant filmadaptációja így végső soron arra világít rá, hogy a félelem anatómiája médiumonként eltérő. Ami játékban az interaktivitásból és a kiszolgáltatottságból születik, azt a vásznon nem feltétlenül lehet ugyanazon eszközökkel életre kelteni.
The Mortuary Assistant, DreadXP, 2022.
The Mortuary Assistant, 2026. Rendezte: Jeremiah Kipp. Írta: Tracee Beebe. Szereplők: Willa Holland, Paul Sparks, Emily Bennett, John Adams, Keena Ferguson, Mary Hungerford.
The Mortuary Assistant a Magyar Filmadatbázison.
